Zenebona

Helló, mostanában nem nagyon írok. Inkább plörkölök, az elveszi minden erőmet. Megmondom mit hallgass: Children of Distance-t. A dalszövegeikben minden érezhető dolog le van írva. Többet nem mondok. Sajnálattal közlöm, hogy fajunk hímjei bátrabbak és pofátlanabbak minden eddiginél. Hogy mi történt azt privátba megírom, ha érdekel. Itthon meg hallgatom a dühöngést, veszekedést. "Mikor lesz már ennek vége?" Meg éhes is vagyok. Mindig este, nemám napközben, mikor még lehetne is valamit enni. Zsírkrétával firkálgattam mint egy óvodás kislány, ráadásul Enyát hallgatok... mi baj van velem? És miért nincs itt egy felnőtt aki tudna segíteni? Miért nem tudnak a szüleim megérteni? Legszívesebben mennék a Holdra. Nyugis csend, mást nem akarok. Messziről úgy néz ki mintha nyafognék, de én már lassan tényleg nem bírok magammal. nem vagyok mindig ilyen, csak ma (is) rossz napom volt. Egy fiú megalázott és pénzt kért (nem adtam neki). Ez a párkapcsolat? Mert ha igen akkor egyedül akarom leélni az életem. Azt hittem kapok egy kis nyári szünetet ezért a sok szenvedésért cserébe. Erre kapom ezt... Mióta együtt voltam azzal a fiúval egy perc nyugtom sincs. Meg ami otthon van... arról jobb nem is beszélni. Anyu letolt, amiért nem készültem rendesen az érettségire. Most visszavágok: akkor nyugi volt, nyár volt, szabadság volt. Azóta se volt ilyen és nem is lesz többet. Holnap írok szépet és jót, most nem tudok. Ennyi.