Kiüresedett rosszkedv

Vannak normális emberek, akik megörülnek, hogy végre felkapaszkodhattak, mindent elkövetnek hogy ott is maradjanak. A megszerzettt, megbecsült helyen. És van ugye a Violetta, aki valahogy nem hajlandó erőfeszítéseket tenni a talpon maradásáért. De most túllépte önmagát: küzdött. És minek? Végeláthatatlan zh-k, pót zh-k, kényszerszereplések miatt? Nagyon természetes az, hogy már megint ő a leggyengébb, a legrosszabb, legelkeseredettebb, legérdektelenebb? Még sajnos nem jött el az üresség. Ott toporog az elkeseítő felismerés, hogy nem vagyok több hatalmas hibák összességénél. Semmit nem tudok jól csinálni... és ebben az a legdurvább, hogy néha nem is akarok!!! Börtönt csináltam a kollégiumi szobámban- de én csináltam! És mi lesz, ha eljön az unalmas üresség? Mikor már nem gyötör semmiféle önvád, nem találgatom, hogy én most megbolondultam, vagy még nem. Nagyon félek. Mert ismerem magamat, nem tudom visszacsinálni azt amit egy félév, egy év, vagy egy élet alatt jól elszúrtam. És nem is akarom. Javíthatatlan rossz vagyok. Valami hatalmas hiba... ami mindenkinek fájni fog, mindenkinek rossz, de kijavítani már nem lehet.

Vicces mondókák

Annak idején jókat röhögtem ezeken, főleg az elsőn. Remélem, neked is tetszeni fog. :D

Elszaladt a kemence
Teli pogácsával,
Utánament a mester
Minden diákjával.
Nagyot ugrott, nagyon fingott,
Kitörött a lába.
Könyörgött a bírónak,
Tegye kalodába.
Szálka ment a valagába,
Aki aztat kipiszkálja,
Száz forint lesz napszámja.

Elmentem én a szőlőbe,
Szőlőt cspiegetni.
Utánam jött János bácsi
Hátbaveregetni.
Dib, dob, dobogó,
Hajdina lencse,
Haza ne menj este,
Mert fölbök a kecske.
Kecskének van négy lába,
Ötödik a farka,
Farka alatt egy kis likja
Azt is neked tartja.

Nevelőnőgyári bizonytalanság

Bevezetés: nem merek a szokásos, durva, szókimondó stílusomban fogalmazni, mert félek, hogy kirúgnak a suliból. A mi gimnáziumunkban volt már rá példa, hogy kivágtak valakit, mert kitálalt pár kényes dolgot a blogjában. Mit csinálnak velünk a fősulin? Megtanítják a szakmát, az odajáró lélek mehet szociálpedagógusnak, óvónéninek, vagy éppen gondozónőnek. Na jó, de mit csinálnak még? Politikai nézeteket vernek a fejünkbe(!!!), gondosan elbújtatva a tananyag sűrű erdejében. Bár, hogy mennyire sűrű az a bizonyos erdő azt nem tudom. Mert ahol 15 oldalnyi jegyzetünk van, és a kötelező irodalom használhatatlan, ott igencsak megcsonkították azt a szerencsétlen erdőt.
Teljes bizonytalanságban telnek a napjaim. Fel tudok készülni az órákra, vagy nem tudok? Mert nem mindig sikerül jól beosztanom az időmet. Tudok majd aludni legalább 3 órát az éjjel? Esetleg én nem hagyom pihenni a szobatársakat, mert hajnalig bulizok, vagy házit kell írnom? Meg lesz tartva az óra, vagy nem lesz? Elmegyek-e este bulizni, és ha igen, milyen állapotban térek haza? Meg tudok feleni a tanárok elvárásainak? Kell-e még fejlődnöm, és ha igen, mennyit?
Semmi biztos pont nincs se a hétköznapi életemben, se a tanulásban. Nincs napirendem, kollégista vagyok, folyton másokhoz kell igazodnom. A fontoabb dolgokban sajnos senkire nem számíthatok, Mert még nem ismer senki. A sírós-vihogós Violettát már ismerik. Na de a valódi Violettát, aki ÉN vagyok... hát nem tudom. Szerintem senki nem lát belém. Mondjuk lehet, jobb is. :)))) :D :D
Ostoba szerepjáték ez, elvárják hogy reggel 7-től éjjel 2-ig szellemileg totál friss, naprakész, testileg gyors, kipihent állapotban legyek. Különben rám ragasztják, hogy bunkó vagyok. Azt már senki nem fogja észrevenni, hogy micsoda küzdelmek vannak a lelkemben (már ha van olyanom), és a kis fejemben. A teljes magányos bizonytalanság miatt. Mert soha nem tudhatom előre, hogy fog elsülni amibe belevágok. Sikerül vagy nem? Mondjuk egy vizsga. Vagy egy veszekedés? Megharagszanak rám, vagy nem? Megúszom?? Megúszom, ha nem készültem egy órára??? Mentség az hogy rossz kedvem volt??????
Passzív vagyok, nem csinálok én semmit, a dolgok csak úgy hirtelen megtörténnek velem. Tök durva. És ráadásul nem tudom, holnap mi fog következni. Mi lesz velem? Bizalmatlanságom miatt csak magamra számíthatok. Meg amúgy is, vannak doglgok, amiket egyszerűen nem lehet másokkal megbeszélni, mert annyira személyes, és durva is. Meddig megy ez még így? El tudom viselni ezt a kiszámíthatatlan és gyors hangulatingadozást? Mert sokszor boldog vagyok. Igen, így ahogy mondom. 10 perc múlva meg az ellenkezője. Vidám vagyok, 5 perc múlva meg már nagyon-nagyon ideges. Ez van. Ha saját magamat nem tudtam legyőzni, akkor nem lesz belőlem jó gondozónő, de még csak egy jó ember se. Még küzdök. Amíg még előre tudom magam vonszolni, míg el nem fogy az erőm. Sőt, még utána is küzdeni fogok! Csak tudnám mi lesz a vége!!!!!!!!