e-mail cím

Megváltozott az e-mail címem! Már kb. 2 hete nem kapom meg a leveleimet. Ezért gondoltam hogy kilépek a freemailből. Ha esetleg írtatok és nem válaszoltam, akkor ne haragudjatok, nem kaptam meg. Az új címem: violamedve@gmail.com

itt vagyok újra :)

Most fő az ebéd. :)) Kár hogy rossz a gyomrom :O Ja, már kész is van. Evés után írok valami értlemeset. Próbálom összeszedni magam hogy legalább egy kicsit tudjak enni.

majd írok

most nagyon álmos vagyok, nem nagyon tudok mit írni. de legkésőbb este vissazjövök és mesélek néhány dolgot. elfáradtam nagyon a "cipőkihajigálásba"

tópart

Nyaralni mentem, szerdán (v. csütörtökön) jövök. Mesélek ha megjöttem.

még egyben vagyok :P

A tegnapi átmulatott éjszaka elég kemény volt. A hosszú bejegyzésem... az igen az pontosan tükrözte a hangulatomat. Nem sokat aludtam, pirosak és karikásak a szemeim. Nem baj, majd napközben bepótolom. Töltök le zenét attól sokkal jobban érzem magam. Olyan vagyok mint egy skizofrén. Elméletben élem az életem, közben a nyakamon a valós élet. Lassan már nem fáj, hogy amit kitalálok az nem is úgy van. De akkor is elég szar, hogy nem mehetek vissza a régi sulimba. Barátommal nagy csibészek voltunk mi ketten. Tudta a nevünket az egész suli. Szinte minden nap követtünk el valamilyen csínytevést, közben nagyon vidámak voltunk. Na elméletben még mindig ilyen az életem. A valóság az nagyon keserű. Most megyek, hallgatok zenét attól sokkal jobban vagyok. :))

így vagyok

Azt kérdezed, hogy van a Lettike. Megmodják: megvan. De mit is takar ez a "megvan"? Hát csak azt hogy rémálmaim vannak. Tegnapelőtt azt álmodtam, hogy kinyírom magam egy angolóra elején, tegnap meg azt álmodtam, hogy barátommal kézenfogva futkoznuk a Várkertben és találnuk egy összetört autót a csomagtartóban egy véres hullával. Sajnos nem mondhatom el senkinek, mi okozza ezeket a rémálmokat. Nem szabad, hogy kiderüljenek a tikos vágyaim. Úgyse tudná senki se megérteni a fájdalmamat. Nem is kérem. Mindegy, vasárnaptól csütörtökig nem leszek, mert nyaralni megyünk. Addig is próbáljátok kibírni nélkülem... Menni fog. :(

Néma csend.

Valahogy elintézem hogy ne mondjak egy szót se. Talán némának kéne lennem. Mert addig oké, hogy önfegyelem, de egyszer úgyis elszólom magam. Mindig félreértenek, hátsó szándékot keresnek a legártatlanabb mondataimban. Rám üvöltenek, hogy én ne mondjak semmit, mikor már órák óta meg se szólaltam. Én nagyon szívesen befogom a pofámat, de akkor szerintem te fogsz rosszul járni, mert nem hallod majd a segélykiáltásomat se.
Sokmindenre meg fog tanítani a regényem. Pl.: ami neked egy elejtett rossz szó, az másnak kés a szívébe. Mondjuk az enyémbe. Ok nélkül nem kell velem utálatoskodni. Mert akkor bosszúból közömbös leszek. -.-

álbarátok

"Azért vannak a jó barátok..." már ha létezik ilyen hogy barátság. Mert szerintem nem. Nagyon sok álbarátom volt itt a neten, akik nagyon rendesek, aranyosak voltak, míg egy szép napon magamra nem hagytak. Nem válaszoltak többé. De a való életben se különb a helyzet. Akik évekig a barátaim voltak, nem hívnak fel, nem üzennek... szépen tudomásul vették, hogy másik suli az más társaság. Ki az aki képes elfelejteni a régi jó barátját, csak azért mert talált újakat helyette? Hát mindenki ilyen. Azt nem poénból írtam hogy szépen lassan magamra maradok. Most lehet gúnyolódni, hogy nekem savanyú a szőlő. De nem így van. Tényleg nem létezik barátság, legfeljebb annyi hogy jóban vagy valakivel, aki meghallgat. Az nem barát akivel elmentek a kocsmába és együtt támolyogtok haza. Az se a barátod aki a neten boldog szülinapot kíván, majd megint nem lép be egy hónapig. Fiú-lány barátság azért nincs, mert néhány kivétellel a fiúk csak fogdozni akarják a lányt. Örök barátság? Nevetséges, még örök szerelem se létezik. Na mindegy, nem nyavalygok tovább, úgyse ért meg senki. Még jó hogy itt van ez a blog, aki legalább nem zárkózik el előlem. Megmondjam ki az igazi barátod? A zene. Csak hallgatod, és felvidít. Már ha olyan kedved van, mert sajnos a zene önmagában nem elég. Mikor igazi szar keded van akkor nem hallgatod a zenté, mert csak hangos ricsaj az egész. Mikor ürességet érzel, és várod hogy már legyen végre vége, akkor nincs más választásod... El kell merülni a saját fantáziádban. Vegyél fel valami különleges ruhát, mintha nem is te lennél. Akkor majd máshogy érzed magad. Gondolj valamire amit nagyon el szeretnél érni. Képzeld hogy elérted! Az álomvilágban te írod a szabályokat. Élvezed minden percét, élvezed ahogy elsodor a fantáziaád az álmaidon keresztül. De ha gondolatban nem jó irányba mentél, csak te veszed észre, senki más. Akkor majd szépen megtanulod értékelni az egyedüllétet.

South Park képek :))

Tegnap nagyon ideges voltam, ma nagyon rossz kedvem volt. Mégsem akarok pesszimistának tűnni, mert mindenre van megoldás. Én például a rossz kedvemet azzal oldottam fel, hogy a suli nevezetesebb alakjait megszerkesztettem south park formában. Azon végre jót tudtam röhögni.
http://sp-studio.de
Olcsó játék magamfajta hülyéknek. :))

szabadtéri buli-már akinek

Nem tudom mi a poén abban, hogy egy sűrűn lakott terület mögé szerveznek koncertet. Este fél kilenctől reggel 8-ig. Nem elég hogy egész éjjel, halnaban döngetik a zenét, még reggel se hagyják abba. Ez már a pofátlanság teteje. Tökéletes a kihangosítás, a zene még csukott ablakon keresztül is behallatszik. De nem a teljes zene, csak hangos dübörgés, meg az énekes féktelen ordítása. Most felteszem a bűvös kérdést: Kinek jó ez? Aki bulizni akar az menjen el a városszéli diszkóba, ott nem zavarnak senkit. Csak azért mert hétvége van, nem lehet ekkora hangos mulatozást csinálni. Hagyták volna abba hajnali 2-kor, nem szólok semmit. De reggel 8-kor fejezik csak be, ennek mi értelme van? Hogy semmit ne lehessen aludni? És különben is, van aki hétvégén is (pont vasárnap) dolgozik. Tele van az egész utca öregekkel, meg kisgyerekekkel, nem vágom miért jó ide tenni a parkolóba. Különben sincs semmi értelme a szabadtéri mulatozásnak. Jól berúgnak, aztán meg részegen mennek haza, üvöltöznek az utcán mint a barmok. Csoda hogy most ilyen nem volt. Aki még közelebb lakik, az még jobban "élvezhette". Legközelebb előre szóljanak ha ilyen lesz, aztán mast máshova megyek aludni. Utálom az ilyen éjjeli felfordulásokat.

TÜDŐ :DDDDDDDD

Mivel szórakozik az ember lánya 11. osztály év vége felé? Szétszórja a biológia tanteremben található műanyag ember belső szerveit. :)) Tanárnő mit sem sejtve fölszalad a tanáriba, és kicsi medve fél perccel később már a saját tanterme előtti folyosón dobál egy gumi tüdőt. :DDD A büféből kijövő tanár urak/tanárnők elég rendesen megbotránkoznak. Az osztálytársak azért elröhögnek ezen a hülye medvén. :)) Kicsi medve büszkén felmutatja a tanároknak a jobb tüdőlebenyt, de ők sajna visszazavarják medvét a biosz terembe. Nem sokkal később tanárnő visszaérkezik. Akkor medve visszateszi a tüdőt, és kiveszi helyette a szívet. Majd elhajítja a terem másik végébe. A szív hatalmas csattanással nekirepül egy széknek, majd lepattan róla. A teremben ülő pár ember mind röhög. Később videót néztünk, azalatt szépen ki voltak terítve elém a gumi belek. :))
Egy évvel később komolyan gyakoroltunk a műanyag emberen, de a belső szervek elég gyengén vannak rögzítve, így meg kellett fognom nehogy kidőljenek. :DD Akkor véletlen (tényleg véletlenül!) ejettem rá egy vesét a székre. Egyszer kísérletezés közben beleöntöttem a salétromsavat a tojás sárgájába. :DD Komolyan mondom, megéri biosz fakosnak lenni. :))

Fekete felhő

Én örülök legjobban más boldogságának. Nekem fáj legjobban, ha egy barátom szomorú. Én aggódom legjobban, ha egy ismerősöm beteg. Nekem már mindegy, a saját életemet rég lehúztam a vécén. Nem tudtam befejezni a küldetésem. Engem nem ért meg senki, mintha most jöttem volna a vliágűrből. Egy ufót nem bámulnak meg annyira, mint engem. És nem tudom, mire irigykednek. Igazán nincs mire... Nagyon sok veszekedést hallottam már. Csak az a gond hogy én voltam az egyik kiabáló fél. Nem tudom miért nem ért meg senki. Vajon mit akarhatnak tőlem? Nem leszek aranyos kis mintagyerek, arról lekéstem. Nem voltam bájgúnár, nem voltam jó semmiben. Szerettem a zenét, mások szerint a tanulás rovására. Na és? Mi van akkor? másoknak úgy tűnik, egy idióta panaszos kis elkényeztetett liba vagyok feltűési viszketegséggel. Hát nem bánom, gondolj amit akarsz, csak azt üzenem, nem ismersz ahogy nem ismer engem senki sem. Annyi bajom van hogy belefulladok csak azért mert nem ért meg senki. De nem is várom el. Pont olyan mocskos ez a világ, ahogy a pesszimisták leírják. Ha bajban vagy, mindenki hátat fordít, még a legjobb barátod is. Csak magadra számíthatsz. Elcsépelt közhely, de sajnos mégis igaz. Fekete felhő van a házam fölött, ha elszáll akkor jót röhögök Liliom bejegyzésén vagy olvasom valaki levelét, vagy kivételesen minden rendbn itthon... de most vihafelhőket látok magam fölött.

Felhívom a figyelmed...

A következő eset nem velem történt, de tanulságos.
Az egy dolog, hogy a szülők idősebek és tapasztaltabbak mint mi, de most bebizonyítom: nem ér az semmit. Tegyük fel, a gyereket egy másik kölyök megalázza, piszkálja, tökmindegy hogy fogalmazok. A szülő csak verbálisan (szóban) védi, magyarul nem csinál semmit, elnéz mindent, mert "másnak a gyerekét nem illik megverni". Ezért inkább szívja meg a sajátja. Mondhatom, szép egy felfogás (gúnyos vigyor). Múlnak az évek, az emlék nem tompul, ugyanolyan felkavaró, a gyerekből fiatal fiú lett, mikor a szülők egyik este pletykaszerűen ki akarták beszélni az esetet. A fiú szólt a szüleinek, hogy fejezzék be, beszélgessenek másról. De hát tudjuk milyenek a szülők! A csámcsognivaló az üres beszéd, de a gyerek érez valamit, mert vele művelték és fáj neki. És hát tudjuk hogy a csámcsognivaló az jó zsíros, a fiú szülei le nem szállnak a témáról. Ekkor a fiú elkiáltja magát: "Fejezzétek már be! nem értitek hogy ez nekem fáj?!" Érkezik a megdöbbent válasz: "Még mindig? De hát hogyhogy? Ennyi év után is?" Bizony, mindegy mennyi év után. A gyerek ugyanazt érzi, még akkor is, ha közben később felnő. Az emlékek sajnos beragadnak, leragadnak, ottragadnak, megmaradnak örökre vagy fogalmazzunk ahogy akarunk. A megalázottság, a tudat hogy valaki kihasználta a gyengeségünket... hát valljuk be, nem a legjobb érzés. Idegesít minket a tehetelenség, dühösek vagyunk, nem értjük mért tehet meg mindent a másik, és miért jó neki. Nem értjük, mi öröme van abban másnak, ha minket megkínoz, miért olyan élvezetes. Mindegy, a fiúval megtörtént. Később egy véletlen beszélgetés alatt ki akarták beszélni a szülei. Nem bánom, de ne a fiú előtt!!! És ha mégis, legalább legyen bennük annyi megértés, hogy megpróbálnak együtt érezni a szerencsétlen gyerekkel. Mert ha nem, akkor elkezdhetünk gondolkodni azon: nem ér semmit a sok éves tapasztalat? Ha egyszer a saját gyerekünket se értjük meg?