Otthoni karácsony + vizsgaidőszak

Honlap még egy zh, és mehetek haza. Kőkemény volt ám ez a 3 hét. Megkönnyebbülést érzek, igaz, még csak most kezdődik a vizsgaidőszak. A múlt hetem volt a legrosszabb, délután öttől éjfélig tanulnom/varrnom kellett.
Otthon legalább tudok tanulni, és közeleg a karácsony! Nem tudom, gyerekkorom óta, mikor vártam ennyire a karácsonyt. Az ember teljesen átértékeli az ünnep fogalmát, ha távol van a családjától, szeretteitől. Ha minden napod távol töltöd, olyan helyen, ahol csak félig szeretsz ott lenni, akkor majd megérted, milyen jólesik hazamenni. Egész mást fog jelenteni az "otthon vagyok" kifejezés. Még meglepi ajándékokat is tudtam venni/csinálni. Remélem mindenki örülni fog neki. Most is színes égőkkel kivilágított karácsonyfáról ábrándozok, ahelyett, hogy tanulnék a csecsemős zh-ra. Pedig itt van előttem a füzetem! :) De jó lesz majd hazaérni! Még így is, hogy otthon sajnos tanulnom kell. Végre kiszakadok ebből az embertelen pörgésből.
De miért is jó kiszakadni? Egyrészt iszonyú egészségtelen, hogy nincs állandó napirended, mindig mások, vagy a körülmények mondják meg, mikor fekhetsz le aludni. Otthon akkor alszol, és annyit, amennyit csak akarsz. És nem hordozod egyik napról a másikra a kialvatlanságodat, mint a "kedves" kollégiumban. Otthon nem kérdeznek utána, hogy mit csinálsz, mit tanulsz, miért ezt csinálod és miért nem azt, stb. otthon nyugi van, legalábbis ilyen szempontból. A hallgatói élet gyorsabban pörget, mintha bevennél egy speedet. Csak aztán utána jön a kifáradás, a kétségbeesés. meg jópár kellemetlen testi tünet (pl. úgy fáj a szemed, hogy 2 napig ki se bírod nyitni, fejed fáj, hasad fáj, stb.) Egész félévben félidegenek vettek körül, jó lesz majd végre családtagokat is látni. Ésszerűen fogok tanulni, nem úgy, mint itt. Mert errefelé sajnos az a divat, hogy este fél kilencig semmit nem csinálnak, aztán eszükbe jut, hogy azért csak meg kéne írni azt a beadandót. Rájönnek, hogy este tízkor elég lesz elkezdeni tanulni a másnap reggeli zh-ra. Aztán arra is rájönnek, hogy minél kényelmesebb egyszerűen félredobni az egészet és az ágyban dögleni vagy egy szórakozóhelyen rángatózni. Ilyen otthon nincs, itt se én csináltam így.
Majd meglátjuk, mi lesz otthon, de ennél jobb, azt már most tudom.

Kiüresedett rosszkedv

Vannak normális emberek, akik megörülnek, hogy végre felkapaszkodhattak, mindent elkövetnek hogy ott is maradjanak. A megszerzettt, megbecsült helyen. És van ugye a Violetta, aki valahogy nem hajlandó erőfeszítéseket tenni a talpon maradásáért. De most túllépte önmagát: küzdött. És minek? Végeláthatatlan zh-k, pót zh-k, kényszerszereplések miatt? Nagyon természetes az, hogy már megint ő a leggyengébb, a legrosszabb, legelkeseredettebb, legérdektelenebb? Még sajnos nem jött el az üresség. Ott toporog az elkeseítő felismerés, hogy nem vagyok több hatalmas hibák összességénél. Semmit nem tudok jól csinálni... és ebben az a legdurvább, hogy néha nem is akarok!!! Börtönt csináltam a kollégiumi szobámban- de én csináltam! És mi lesz, ha eljön az unalmas üresség? Mikor már nem gyötör semmiféle önvád, nem találgatom, hogy én most megbolondultam, vagy még nem. Nagyon félek. Mert ismerem magamat, nem tudom visszacsinálni azt amit egy félév, egy év, vagy egy élet alatt jól elszúrtam. És nem is akarom. Javíthatatlan rossz vagyok. Valami hatalmas hiba... ami mindenkinek fájni fog, mindenkinek rossz, de kijavítani már nem lehet.

Vicces mondókák

Annak idején jókat röhögtem ezeken, főleg az elsőn. Remélem, neked is tetszeni fog. :D

Elszaladt a kemence
Teli pogácsával,
Utánament a mester
Minden diákjával.
Nagyot ugrott, nagyon fingott,
Kitörött a lába.
Könyörgött a bírónak,
Tegye kalodába.
Szálka ment a valagába,
Aki aztat kipiszkálja,
Száz forint lesz napszámja.

Elmentem én a szőlőbe,
Szőlőt cspiegetni.
Utánam jött János bácsi
Hátbaveregetni.
Dib, dob, dobogó,
Hajdina lencse,
Haza ne menj este,
Mert fölbök a kecske.
Kecskének van négy lába,
Ötödik a farka,
Farka alatt egy kis likja
Azt is neked tartja.

Nevelőnőgyári bizonytalanság

Bevezetés: nem merek a szokásos, durva, szókimondó stílusomban fogalmazni, mert félek, hogy kirúgnak a suliból. A mi gimnáziumunkban volt már rá példa, hogy kivágtak valakit, mert kitálalt pár kényes dolgot a blogjában. Mit csinálnak velünk a fősulin? Megtanítják a szakmát, az odajáró lélek mehet szociálpedagógusnak, óvónéninek, vagy éppen gondozónőnek. Na jó, de mit csinálnak még? Politikai nézeteket vernek a fejünkbe(!!!), gondosan elbújtatva a tananyag sűrű erdejében. Bár, hogy mennyire sűrű az a bizonyos erdő azt nem tudom. Mert ahol 15 oldalnyi jegyzetünk van, és a kötelező irodalom használhatatlan, ott igencsak megcsonkították azt a szerencsétlen erdőt.
Teljes bizonytalanságban telnek a napjaim. Fel tudok készülni az órákra, vagy nem tudok? Mert nem mindig sikerül jól beosztanom az időmet. Tudok majd aludni legalább 3 órát az éjjel? Esetleg én nem hagyom pihenni a szobatársakat, mert hajnalig bulizok, vagy házit kell írnom? Meg lesz tartva az óra, vagy nem lesz? Elmegyek-e este bulizni, és ha igen, milyen állapotban térek haza? Meg tudok feleni a tanárok elvárásainak? Kell-e még fejlődnöm, és ha igen, mennyit?
Semmi biztos pont nincs se a hétköznapi életemben, se a tanulásban. Nincs napirendem, kollégista vagyok, folyton másokhoz kell igazodnom. A fontoabb dolgokban sajnos senkire nem számíthatok, Mert még nem ismer senki. A sírós-vihogós Violettát már ismerik. Na de a valódi Violettát, aki ÉN vagyok... hát nem tudom. Szerintem senki nem lát belém. Mondjuk lehet, jobb is. :)))) :D :D
Ostoba szerepjáték ez, elvárják hogy reggel 7-től éjjel 2-ig szellemileg totál friss, naprakész, testileg gyors, kipihent állapotban legyek. Különben rám ragasztják, hogy bunkó vagyok. Azt már senki nem fogja észrevenni, hogy micsoda küzdelmek vannak a lelkemben (már ha van olyanom), és a kis fejemben. A teljes magányos bizonytalanság miatt. Mert soha nem tudhatom előre, hogy fog elsülni amibe belevágok. Sikerül vagy nem? Mondjuk egy vizsga. Vagy egy veszekedés? Megharagszanak rám, vagy nem? Megúszom?? Megúszom, ha nem készültem egy órára??? Mentség az hogy rossz kedvem volt??????
Passzív vagyok, nem csinálok én semmit, a dolgok csak úgy hirtelen megtörténnek velem. Tök durva. És ráadásul nem tudom, holnap mi fog következni. Mi lesz velem? Bizalmatlanságom miatt csak magamra számíthatok. Meg amúgy is, vannak doglgok, amiket egyszerűen nem lehet másokkal megbeszélni, mert annyira személyes, és durva is. Meddig megy ez még így? El tudom viselni ezt a kiszámíthatatlan és gyors hangulatingadozást? Mert sokszor boldog vagyok. Igen, így ahogy mondom. 10 perc múlva meg az ellenkezője. Vidám vagyok, 5 perc múlva meg már nagyon-nagyon ideges. Ez van. Ha saját magamat nem tudtam legyőzni, akkor nem lesz belőlem jó gondozónő, de még csak egy jó ember se. Még küzdök. Amíg még előre tudom magam vonszolni, míg el nem fogy az erőm. Sőt, még utána is küzdeni fogok! Csak tudnám mi lesz a vége!!!!!!!!

20 éves lettem :D

Halihó, 20 éve ilyenkor, 1990 április 26-án megkezdődött evilági pályafutásom. :))) Testileg nem öregszem, ha az éveim számát nézzük, akkor nyugodtan elmondhatom: "csak a húszéveseké a világ". Pezsgővel koccintás Veled!!! :))

Suli, és újból itthon

Sajnos múlt héten véget ért a suli. Kár, mert amíg oda jártam, addig senki nem mondhatta rám h haszontalan vagyok. Most meg egész nap itthon tengődök, és egyre szarabbul érzem magam. Nehéz megszokni, hogy nem mehetek már, és nincs egésznapos elfoglaltságot jelentő házitömeg. Én is szerettem oda járni, mert volt mit csinálni, volt miért küzdeni. a hangulat állati jó volt, sokat röhögtem. Igaz, soha nem lehettem én a domináns. pedig mindig törekedtem rá, de nem sikerült. Ráértem egész nap tanulni, annyi időt szántam rá, amennyit csak akartam. A társaim meg jó fejek voltak, igaz sokszor már az agyamra mentek az okoskodásukkal és az értetlenségükkel, de azért hiányoznak. Megint ott vagyok, ahonnan elindultam: se suli, se munka. Nem tudom, mi lesz így velem, de már kezdem magam szarul érezni így céltalanul. Még az a szerencsém, hogy nem hiányoznak a haverok, és nem akarok a neten ismerkedni. Még szeptemberben meggyűlöltem mindenkit, mert irigykedtek rám. Azt hitték, de jó nekem, otthon döglök egész nap. Hát, én nem tudom kinek jó egész áldott nap 4 fal között feküdni és a plafont bámulni. Nekem valahogy rohadtul nem volt jó, de ezt nem fogta fel az irigykedő emberköteg. Állandóan irigyek rám, megszólják, h nyevvizsgáztam, még a pár négyzetméteres rohadt kis panellakásomra is irigykednek. Ezek után nem fogok barátkozni az internetes aljanéppel. A valós személyeknek meg jobb dolguk is van, minthogy velem kínlódjanak. Magyarul jövő héttől ágybanfekvés, plafonbámulás.

Nyuszi

Helló! Kellemes húsvéti ünnepeket!


Remélem nemcsak készülődéssel és nagytakarítással telik a "szünet"!

most...

Nem nagyon értem...

...mit írtam ide tegnap este. Ez az egész előző bejegyzés olyan kusza, mintha meg akarnék mutatni valamit, de nem tudnám leírni. Most nagyon ideges vagyok a vizsgajelentkezés miatt, remélem minden rendben lesz. Most csak ennyit tudok mondani.

Futószalagon

Itt futok egy szalagon, nem is tudom mi ez, valami időbeszívó, lélekbeszippantó, testöregítő akármi ez. Nem leszek érzelgős, ne félj, valójában utálom az olyat. Csak egyszerűen magaról beszélek. Néha tele vagyok gyűlölettel, és akkor te vagy egy hatalmas bőrzsák, amibe nyugodtan döfködhetem a kést. Neked fájdalom, nekem jólesik. (kétszínű vigyor) Mert újabban csak erre jó az ember, hogy belevezessem a feszültségemet. Ha így történt, érezd megtiszteltetésnek. Nem mindenkibe szúrom bele a gúnyos és keserű pengémet. De én sem vagyok egy aszalt szívű jöttment. Igenis ideges vagyok!!! Jön ez a rohadt napsütés, jön a nyelvvizsga, jön a saját mániám, jön itt minden, csak vidámság nem.
Szerintem nagyon nem ismersz, ami persze kár, mert rengeteg humoros dolgot mesélhetnék neked. Megmutathantám a kedvenc zenéimet, megnézhetnéd a szerelmem fényképét... de te nem létezel. mert te csak a sötétkék égre mereszted üres szemeidet és vigyorogsz, mint egy kábszer-túladagolt fiatal, aki nem tudja éppen, merre jár a lelke kiszakadt darabja. Szeretnék hintázni, mint régen, mint általános iskolás koromban. Vagy mint tavaly, mikor egy tanárnőm meglátott és elcsodálkozott, mit keres egy középsuli negyedikes egy fahintán. Szembe fújna velem a büdös szél, de én elfújnám a dögszagát. Megszaggatná bőröm a hideg, de én csinálnék napsütő meleg kék eget a saját szívemből.
Szétszórnám az üres sörösdobozokat, hogy meglásd, mi vagy te. Írnék verset, de tollamon akadna a szó és a közhely, miközben a szavak egymással verekednek. Nincs pattogó rím, nincs hullámzó dallam, de sajnos csend sincs. Valami kellemetlen zörej miatt nem tudsz aludni. Mintha valaki beszélne hozzád a saját hangodon, és emlékeztetne hogy mindent elrontottál.
Legszebb betegség a magány, mert az csak nagyon ritkán terjed, és mesterséges körülmények között tenyészthető. Itt ez a sok vízcserélő berendezés, kötekednek, köpködnek, de van köztük aki megmutatja szülei fényképeit is. Van aki elmeséli álmait, de nincs senki aki le is rajzolja. És senki nem beszél a járhatatlan alagútról, amit saját hülyeség és emberi szűkagykorlát épített. Mi csak bankba futkozó, vagy benzines kannával rohangáló embereket látunk. De ők nem emberek. Mi sem vagyunk azok. Az egész fajunk csak egy halandó emlősállat. Remélem nem nézem végig, mikor kipusztul.

+1

A tegnapi bejegyzésemhez csak annyit fűznék hozzá, hogy nincs barátom, nincs példaképem, nem követhetek senkit, nincs akire felnézhetek. Akkor meg kiért/kinek élek? :O (Mert ha azt mondom h csak saját magamért akkor állati önző vagyok.)

haszonbarátok

Egyszer régen, még talán a gimi 10. vagy 11. osztályában hallottam egy mondatot: "A kedvessége csak máz, nem olyan ő valójában." Egy nagyon aranyos nénire mondták ezt, akit ismertem. Nem hittem el, ezért megfigyeltem a néni viselkedését, hátha találok olyan megnyilvánulást, ami igazolja az idézetet. És találtam. De ha nem szólnak észre sem veszem. Most hasonló a helyzet, egyszerre élt mellettem 2 példaképem is. Aztán őket is figyeltem, mint aki hibát keres bennük. Kíváncsi voltam, tényleg olyanok-e. Sajnos mindkét esetben csalódtam, de hatalmasat. Már nincs is példaképem. Haragszom nagyon mindkettőre, de mondjuk tökmindegy, ők nem olvassák a blogomat. Az egyik úgy bukott le, hogy haragjában egész férfiasan kezdett el beszélni. A másik cinikus és pofátlan kérdések sorozatát tette fel nekem. Azóta nincs példaképem. Rájöttem, hogy az emberek (főleg a nők) álarcokba bújnak és alattomosan vernek át másokat. A férfiakkal más a helyzet, ők nem alattomosan, hanem nyíltan gonoszak. Erőszakosak, de nyítan kimutatják mire mennek. Persze van kivétel. Gyűlölöm az embereket, és nem örülök annak a képességemnek hogy beléjük látok.

Panaszgépek

Tök fura, hogy nem beszélhetek senkivel, mert mindenki csak panaszkodik. Nem mondom, hogy rossz, csak olyan... furcsa, szokatlan. Szerintem körülöttem minden gyerek elkényeztetett, már semmi se jó nekik. Elhiszem hogy szar, de most megvigasztalok mindenkit: a diákéveknél már csak sokkal szarabb lesz, bármikor az életben. Majd megtudjátok, és emlékezni fogtok ezekre a szavakra. Most még úgy néztek rám mint valami nem idevaló földönkívülire. Jó, én se úgy terveztem, hogy egy szűk kis panellakásban fogok megaszalódni. De hát nem mehetek a városszéli erdőbe aludni. Úgyhogy maradok, itt fogom eltölteni a hátralevő 40 évemet, ugyanezen 4 fal között. Nem direkt csináltam magam körül a káoszt, és nem én intéztem el hogy senki ne álljon velem szóba. Csak azért hiányzik valaki, akinek elmondhatom mit álmodtam, akinek vicceket mesélhetek, akivel megoszthatom a legapróbb észrevételeimet is. De én csak tizenéves panaszládákkal vagyok körülvéve. Meg is utáltam az interneten való beszélgetést, engem nem érdekelnek a hazug hízelgő szavak, és a kétségbeesett siránkozások. Úgyse tudom átérezni más baját. Biztos bennem van a hiba, de én csak saját magammal törődök, annyit foglalkozok másokkal, mint amennyit ők énvelem. Kölcsönös nagy semmi. De így a jó, mert a keserű méreg monitorról monitorra terjed, kiömlik a képernyőn, és megfertőzi azt, aki éppen ott ül és netezik. Akkor neked is szar kedved lesz, ha elolvasod, és te is szomorú dolgokat írsz miatta. A másik olvassa a tiédet, és ő is követi a példádat. Rosszabb mint a pestis, de komolyan. Gyorsabban terjed és fertőzőbb. Ezért inkább a gépen való játékot ajánlanám, ha már unatkozol, és nem a csetelést. Erről ennyit, megyek is zenét hallgatni.

megírom

Meg tudom írni a házimat, csak kések, szerdán fogom leadni. Addig rendesen feltorlódnak a házik, meg még gépelnem is kell, a regényt is be akarom fejezni... egyszóval nem lesz ez egy könnyű menet. Nem baj, már megtanultam beosztani az időmet, nem úgy, mint az érettségi idején. De azóta már sokkal gyorsabb vagyok. Péntek meg pihenőnap. Hogy most is az lesz-e, azt nem tudom, mert szombaton is suli. Mert tudod, milyen vagyok én: csakazértis megírom. Előttem ne legyen akadály, nem akarom feladni. Egy fura levél még nem a világvége. Most suliban se bénáztam annyira, az igaz, hogy előre meghallgattam a hallásértés szövegét. Eszembe se jutott volna, de tanárnő múlt órán megkérdezte, hogy hallgattam-e már. Még nem. Hát ezért ma délután suli előtt belehallgattam. Jól is sikerült a hallásértésem. Mondjuk ennyi sikerélmény azért igazán rám fért. Végre van valami kis eredménye a tanulásnak.

Félálomban, teljesen kedvtelenül

A félálom itt nem azt jelenti, hogy unatkozom, hanem hogy kezdek elálmosodni mert éjjel fél 12 felé jár. Igen, megvacsoráztam. Még meg is melegítettem félig, pedig olyat sose csinálok. Mire felmelegszik, én feleannyi idő alatt belapátolom. Nem fogok melegítgetéssel szórakozni. Gyümölcsleves volt, amit még ha akarnék, akkor se tudnám megmelegíteni, a főzelékeket meg sűrűbb kajákat nem lehet. Így meg olyan volt a gyümölcsleves, mint valami puding, mert be is sűrűsödött rendesen, és hideg volt. Még 2 cseresznyemag is volt benne. Muszály volt megennem, különben a vécében végezte volna szegény. De minket most nem ez érdekel, hanem hogy nem csináltam házit. Mert nem fekszik a mostani téma, nem tudnék 140 szót írni. Megírom majd valamikor, de nem adom le, mert már itt és most tudom, hogy rövid lesz. Félmunkát nem adok ki a kezemből, értelmetlen zagyvaságot szintén nem adok oda senkinek. Nem is tudtam rászánni magam, csak olvasgattam egész vacsoráig. Holnap még ha akarnám se tudnám megírni, negyed 6-kor indulok este a suliba. Majdnem mindig kész volt a házim, sokkal többet tanultam mint a többiek. Most meg tudom, hogy ezek után elvárják tőlem, hogy legyen házim. Megírnám én, de ez önálló fogalmazás, olyan témáról, amiről magyarul se tudnék 4 mondatnál többet írni. Ha tudnád, mennyire utálom ilyenkor magamat. Megírjam szerdára? Ha most nem sikerült, akkor holnap se fog menni. Úgyse tudok már egész éjjel aludni, írjam meg most? Megírnám, ha tudnám. Senki nem tanul annyit, mint én, ezt biztosan kijelenthetem. Jól tudom mennyit tanul a többi. De akkor hol az eredmény?

Tanulás előtt...

Hellóbelló, de rég írtam ide. Most itt vagyok. A továbbtanulós dolgokat már nagyrészt elintéztem. Hétfő délelőtt csináltattam fényképet, délután suliban voltam. Kedden reggel hivatalos telefon, délután félig baráti, de félig hivatalos látogatás, azután okmányiroda, onnan a posta és megint az okmányiroda. Most van ideiglenes személyim, 3 hét múlva becserélik az igazira. Az interneten való jelentkezés elég időigényes volt, sztem a jelentkezési lapos sokkal gyorsabb. Na mindegy, múlt héten megcsináltam, szerdán elküldtem a hitelesítő levelet. Délután suliban voltam. :)) Már csak az nem tetszik, hogy lassan haladok a tanulással, pedig tényleg nagyon igyekszem. A többiek már szinte csak röhögnek, mikor nekem egyedül van házim. Nem túl gyakran, de ilyen is van. :D :D Lesz mit gyakorolni április végéig. Van jópár német könyvem, és igyekszem minél több szót megtanulni. Még 1 könyvet is el kell olvasnom, amit a vizsgán elemezni fogok (németül). Nem lesz nehéz, csak találnom kell egy megfelelő könyvet. Ami ugye időigényes "szórakozás"... Mert hát nem beszélhetek a nyelvvizsgán a Harry Potterről, meg még kiröhögnek. :D Készülgetek még az alkalmassági vizsgára is. Majd a nyelvvizsga utáni nap mehetek... na az még izgalmas lesz.
A jelenről csak annyit, hogy most viszonylag nyugi van, az áprilisi vizsgákon kívül sztem nem kell semmitől se félni. Próbálom kiélvezni és hasznosan tölteni a következő 2 hónapot.

Lila pulóver

Most végre teljesen nyugi van. El se hiszem!!! Olyanhihetetlen, mintha nem is velem történne, de tök jó. Na, hát úgy látszik nem tudok normálisan fogalmazni. Ezért térek a lényegre.
Volt egy vizsga a tanfolyam végén, egy írásbeli, és egy szóbeli. Nem volt olyan régen, a szóbeliről ma délelőtt értem haza, előtte nap meg az írásbelit éltem túl. Tiszta iged voltam, mert nem tudtam, folytatódik-e a tanfolyam, vagy nem. És ha igen, akkor mikortól? Na, ez eldőlt, jövő hétfőn már megyek is, magyarul nincs kihagyás. A vizsgára visszatérve, egy lila pulóver volt rajtam, olyan félig ünnepi, félig melegítőfelső. Most egy csomó ideig ezt fogom hordani. Hétfőn kaptuk meg a tételeket, azóta szinte csak tanulással teltek a délutánok. Most azonban végre kifújhatom magam. Olyan hihetetlen. Nincs semmi gáz, nem kell idegeskedni, mintha a tengerparton ülnék, napszemüvegben, jéghideg narancslével a kezemben. Hátradőlhetek végre én is. Ilyet csak nagyon ritkán érzek, úgyhogy kiélvezem. :)))

Jó kérdés...

Mért van az, hogy csak rossz híreket kapok? Kellene valami szűrő, hogy mások veszekedését, ismerősök, barátok problémáját, meg egyéb rossz dolgokat NE halljak meg. Mondjuk érdekes, hogy nekem mi bajom van azt nem veszi észre senki. Miért kell 5-ször a pofámba üvölteni, hogy ne fogadjak el semmit? Mikor már eddig se kellett nekem az ismerőseimtől semmi. Amúgy is elutasítottam még a segítő szándékot is, mert gyanakvó voltam. Suliban meg béna vagyok, a viselkedésem erőltetett és színházias. Ma kétszer is kiröhögtek, ilyen még nem fordult elő velem. Egyre inkább úgy érzem, hogy a többiek (már az idősebbek) kezdenek lehagyni. Néha nem is értem mit mondanak. Ma nem szóltam hozzá tanárnőnöz, nem szándékosan, csak... nem tudtam követni azt a feladatot, én csak elolvastam a szövegértést, de nem jelöltem be hogy hol vannak a válaszok. A másik kérdést meg nem úgy értettem, nem akartam megszólalni, mert hülyeséget mondtam volna. Igazam is lett. Az a baj, hogy kezdek kifogyni a sikerélményekből, és egyre több veszekedésnek vagyok a tanúja. Most meg nyakamon a felvételi, de nem nagyon tudom eldönteni hova jelentkezzek. Nem hiszem, hogy lenne értelme jelentkezni, mert képesek NEM fölvenni, akkor meg megint mi értelme volt? A tanfolyamunkat vagy meghosszabbítják, vagy nem. Olyan bizonytalan a jövőm, mintha kötélen táncolnék. Nekem ez valahogy nem tetszik. Nem tudom a viselkedésemet természetessé varázsolni. Ez nem megy. Addig meg nem fogok csodálkozni, hogy minden sarkon kiröhögnek.

Újra itt :)

Végre, nagy nehezen meggyógyultam. Sajnos nem volt időm a blogomat frissíteni. Már jól vagyok, csak ideges is, mert a betegség miatt elhanyagoltam iskolai teendőimet.
A szilvesztert otthon töltöttem (mint mindig), jó volt hogy végre valaki meglátogatott minket. Szerintem nagyon jó ötlet volt gyerekpezsgőt hozni, mert még én is tudtam velük koccintani.
ma már vége a szünetnek, megy minden úgyanúgy, ahogy eddig. Most megyek, nem blogolgatok, sok dolgom van még. Remélem ebben az új évben több időm lesz a gépemre.