Blogolófében

Csak sulis gépről merek blogolni. Nem szeretném, ha a blogomnak bármi nyoma maradna az otthoni gépemen...
Sok mindennel vádoltak mostanában. Az az egyik, hogy álszent vagyok. Pedig nem vagyok az! Csak mások mások valahogy nem tudnak kiismerni (mondjuk nem tudom miért, nem olyan nehéz). Olyanokat mondanak rólam, amiknek csak a fele igaz, és olyanok mondják, akik sokkal rosszabbak nálam, és ez zavar. Nem vagyok megjátszós, de tényleg. ha azt mondom, hogy szarul érzem magam, az nem csak figyelemfelhívás, hanem tényleg szarul vagyok. nem tudom, mit nem lehet ebben megérteni.
Van még valami. Érzem, hogy meghalnak a szép emlékek. Megszűnnek, elpárolognak, lassan úgy érzem, mintha nem is történt volna velem semmi érdekes a 20 évem alatt. Amire eddig szívesen gondoltam, ami éltetett, ami lelket öntöt belém azt most kezdem elfelejteni. Már nem tudok jókat röhögni a közösen eltöltött perceken. Nem érzek késztetést, hogy rá gondoljak. Először még szörnyű volt, mert emlékek nélkül az ember csak robot, valami biokémia által működtetett gép. most viszont úgy érzem, tiszta lappal indulok. De a rossz emlékek megmaradtak, azok bezzeg kísértenek végig. Hiába kezdek "tiszta lappal", ha az új életem is ugyanolyan lesz, mint a régi. Már nem érdekel a bulizás, szórakozás, semmi. Inkább tanulok, rejtvényt fejtek, 1000 db-os kirakóval kínlódok, igyekszek elviselni másokat.
Nem értem, hogy aki elvesz tőlem 250 Ft-ot, az miért tagadja le, mikor én még 5 Ft-ot is bevallok, pedig az nem is pénz. Hozányúlnak az én cuccaimhoz, nem törődnek vele, hogy lélek van bennük... de majd megszívják. :)
Most örülni kell a biztos helynek, a napsütéses melegnek, a blogolásnak, és minden pótcselekvésnek, ami kitölti az életemet és másokkal is elhiteti, hogy élek még lélek nélkül is.