Magasban...

Most éppen nem egy gödörben vergődök, hanem a magasban szárnyalok. Tök jó, felülről nézem az egész világot. :) Ennyit én is megérdemlek, hogy legalább pár napra boldog legyek. Lehet hogy megadatik. Megerősödve kell kezdenem az új évet, most, hogy az álmaim nem szakadtak meg végleg. Kivárom, mi lesz a vége, de most még minden oké körülöttem, nem veszélyezteti semmi se a jövőmet. Remélem így is marad. Rám fér már a megnyugvás! :)

Álmok

Tele voltam álmokkal. Tele minden buta kamasz elképzelésével, hogy majd híres énekes leszek, ha pár évvel idősebb leszek. Felnőtt fejjel szerettem volna író lenni. Megírni a fájdalmat, a szenvedést, a közelgő halál előtti vigaszt. Szerettem volna elmerengeni az élet rejtélyein (mert van bőven), akartam volna még sok törődést adni kedves kis családomnak. De... nem jött össze. Helyette hív az erdő, hajt egy kifáraszthatatlan motor. A gép újratermeli a könnyeket. Egy átkozott, láthatatlan valami felerősíti a vágyakat elmebeteg akarattá. Álmodni szabad. Hátha nem ébreszt fel a reggeli szél. Talán egyszer bedöglik a könnytermelő gépezet, és még az író is visszatér belém. De nem valószínű, inkább elégedjetek meg a régi bejegyzéseimmel, mert akárhogy is fáj, nem megy. Az írás. Csak növelném a netes selejtet, vagy talán szánalmasan néznétek rám, amit nem akarok. csak annyit akartam, hogy valósuljanak meg az álmaim, de arra még várni kell. Hosszú ideig.

Mély gödör fenekén

Senki nem ír rám. A másodpercmutatónak adtam egy kis speedet, hadd járjon gyorsabban, de hát nem akar. Ő tudja...Gondoltam, majd minden rendben lesz, és boldogan kezdem az új tanévet, megváltozva, megerősödve, de tévedtem. Helyette a sír szélére löktek. Nem is igazán érdekel, de hát azt hittem, hiányozni fogok valakinek. Reméltem, hogy segít valaki, aki nem érdekember. Baromságokban hittem, most már rájöttem. És léptem egy nagyot, hopp... pont a gödörbe. Akkorát estem, hogy nem heverem ki, amíg élek. Már ha túlélem. Jól érzem itt lent magam. Fekszem, érzem, ahogy a gondolatok kiszállnak belőlem, és csak röhögök, ha az erős élet felém száll. Gúnyosan kiröhögök minden józan embert, utánuk küldöm az eszem, csak azzal a fránya lélekkel van a baj. :) Attól nem tudok megszabadulni, csak akkor, ha végre végleg elalszom. Érzem ahogy senki nem akar foglalkozni velem. Hallom az aggodalmas sikolyokat. Nagyon fáj, ahogy rám lapátolják a földet. és mégjobban fáj, hogy elfelejtenek. :(