Tele voltam álmokkal. Tele minden buta kamasz elképzelésével, hogy majd híres énekes leszek, ha pár évvel idősebb leszek. Felnőtt fejjel szerettem volna író lenni. Megírni a fájdalmat, a szenvedést, a közelgő halál előtti vigaszt. Szerettem volna elmerengeni az élet rejtélyein (mert van bőven), akartam volna még sok törődést adni kedves kis családomnak. De... nem jött össze. Helyette hív az erdő, hajt egy kifáraszthatatlan motor. A gép újratermeli a könnyeket. Egy átkozott, láthatatlan valami felerősíti a vágyakat elmebeteg akarattá. Álmodni szabad. Hátha nem ébreszt fel a reggeli szél. Talán egyszer bedöglik a könnytermelő gépezet, és még az író is visszatér belém. De nem valószínű, inkább elégedjetek meg a régi bejegyzéseimmel, mert akárhogy is fáj, nem megy. Az írás. Csak növelném a netes selejtet, vagy talán szánalmasan néznétek rám, amit nem akarok. csak annyit akartam, hogy valósuljanak meg az álmaim, de arra még várni kell. Hosszú ideig.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ami azt illeti, én sokat írnék, és neki-nekifogok, aztán általában rendre pillanatokon belül rájövök, hogy inkább lehetőleg mégse.
VálaszTörlésLégy jóL! ;-o :-)