Kis medve most valahogy nagyon túllőtt a célon. Mindegy, medve, aki félig ártatlan, megpróbálja elfelejteni a történteket. Nem érti, miért fordul a rosszról még rosszabbra az élete. Ráadásul egy fél nap alatt. Becsületét, nőiességét, ártatlanságát lehúzta a vécén. Most már csak az maradt, hogy szegény medvénk próbálja viccesen felfogni a történteket. Felvesz majd egy "büszke vagyok magamra, nagy a pofám" féle szerepet. Medvémet már nem érdekli semmi, már nem akar küzdeni, nincs miért. Még emlékszik egy vastag hídra, a híd két oldalán zöld fűre, messze esik az eső, hallja ahogy dörög az ég, medve mégsem fél. A híd alatt biztonságban van. Nagyon fáj neki, már tizsta sebhely, de nem medvémet bántották. Medve bántotta saját magát. És nem érti. A mai napig nem érti hogy lehet egy aranyos maciból fél nap alatt egy menekülésre kényszerülő medve, aki még a saját lelkiismeretétől is fél. Talán attól a legjobban. Most az kérdezi tőlem: Minek kell hátba szúrni egy olyan medvét, aki már amúgyis (erkölcsi) halott???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése