Panaszgépek

Tök fura, hogy nem beszélhetek senkivel, mert mindenki csak panaszkodik. Nem mondom, hogy rossz, csak olyan... furcsa, szokatlan. Szerintem körülöttem minden gyerek elkényeztetett, már semmi se jó nekik. Elhiszem hogy szar, de most megvigasztalok mindenkit: a diákéveknél már csak sokkal szarabb lesz, bármikor az életben. Majd megtudjátok, és emlékezni fogtok ezekre a szavakra. Most még úgy néztek rám mint valami nem idevaló földönkívülire. Jó, én se úgy terveztem, hogy egy szűk kis panellakásban fogok megaszalódni. De hát nem mehetek a városszéli erdőbe aludni. Úgyhogy maradok, itt fogom eltölteni a hátralevő 40 évemet, ugyanezen 4 fal között. Nem direkt csináltam magam körül a káoszt, és nem én intéztem el hogy senki ne álljon velem szóba. Csak azért hiányzik valaki, akinek elmondhatom mit álmodtam, akinek vicceket mesélhetek, akivel megoszthatom a legapróbb észrevételeimet is. De én csak tizenéves panaszládákkal vagyok körülvéve. Meg is utáltam az interneten való beszélgetést, engem nem érdekelnek a hazug hízelgő szavak, és a kétségbeesett siránkozások. Úgyse tudom átérezni más baját. Biztos bennem van a hiba, de én csak saját magammal törődök, annyit foglalkozok másokkal, mint amennyit ők énvelem. Kölcsönös nagy semmi. De így a jó, mert a keserű méreg monitorról monitorra terjed, kiömlik a képernyőn, és megfertőzi azt, aki éppen ott ül és netezik. Akkor neked is szar kedved lesz, ha elolvasod, és te is szomorú dolgokat írsz miatta. A másik olvassa a tiédet, és ő is követi a példádat. Rosszabb mint a pestis, de komolyan. Gyorsabban terjed és fertőzőbb. Ezért inkább a gépen való játékot ajánlanám, ha már unatkozol, és nem a csetelést. Erről ennyit, megyek is zenét hallgatni.