Holnap tollat ragadok. Muszály valamit írni mert... most tudnék. Amúgy sajna nem csinálok semmit. Valahogy nincs kedvem hozzá. Még ide se tudok írni, de majd a papírra... hátha sikerül. Most mindenki haragszik rám mert nem járok suliba. Azt gondolják, "ez a hülye otthon fetreng egész nap miközben én dolgozom/egyetemre/suliba járok". Hidd el, nekem se leányálom az élet. Mondjuk akiknek ez szólt, ők nem olvassák a blogomat. Jobb is. Kapnék a fejemre.
A nyelvi suli nem akar sikerülni, 6 embertől indítanak tanfolyamot, és most csak 3 van. Így az életben nem lesz nyelvvizsgám. Most nem nagyon tudom mit csináljak. Dolgozni meg hiába mennék, nincs szakmám. Jövőre azt akarok tanulni, az biztos. Szerintem nincs sok értelme az egyetemen kínlódni, 5 év múlva se biztos hogy több lesz a munkahely. Meg most már egyre több fiatalnak van diplomája, és ők a munkahelyen sajna versenytársak. Most nem nagyon van ötletem, mit csináljak. És kihúzhatom magam mert senki nem segít.
Még ilyen bizonytalan helyzetben is sokkal jobb otthon, mint a suliban. Tavaly szöryű dolgok történtek, jobb nem is beszélni róla. Itthon nincsenek "döglegyek", nem szivat senki, de akkor is bizonytalan a helyzetem mert nem tudom mi vár rám a jövőben. Szóval nem kéne rám irigykedni senkinek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nekem van egy módszerem az ilyesmi bizonytalan helyzetekre, mert volt részem párban, meg még van is :) <- egyrészt a mosoly, mint itt is
VálaszTörlésVan egy távoli célom, amit el szeretnék érni, de nem tudom, hogyan sikerülhetne. Csak azt tudom, hogy bármiképpen is, de sikerül, egyszerűen csak így történhet. És tudom, hogy e távoli nagy célhoz sok kisebb apró célon át vezet az út.
Ezeket a kis célokat jobban látom és megértem, mindig a legközelebbit kiválasztva megyek és győzök és tanulok belőle; ha meg netán nem sikerült volna, nem hagyom magam csüggedni, mert ebből még többet tanulhatok. Aztán megyek a következő célhoz, vagy megint nekiugrok az előzőnek.
Aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy a nagy cél kapuját döngetném, de jöttemre tágra nyílik az ajtó, mert az úton már eleget közdöttem érte; mégis úgy, hogy nem is tudtam pontosan milyen úton megyek, és hogy végig csak a kapu kinyitásán fáradoztam.
Másnak persze lehet más módszere, ami neki jobban megfelel, de a lényeg annyi, hogy ha az ember kitart a célja mellett szívéből, és érzi, hogy annak tényleg úgy kell lennie, akkor az bármennyire is távolinak vagy netán lehetetlennek tűnik így a távolból, sikerülni fog.
Úgy érzem ennyi elég mára a "mondatszörnyeimből" :)
Jó éjt és szebb napokat ;)
Lettikém!
VálaszTörlésMelyik nyelvet szeretnéd tanulni?megérdeklődjem, hogy Veszprémben indul-e és mikor? Közben lakhatsz nálunk!Várom a válaszod! Puszi Kati
levélben válaszoltam :))
VálaszTörlés