Kötelességlépcső

Örülök a teljesítményemnek. Eddig jobb, mint a tavalyi. Még nem versenyképes, de már elindult egy lassú fejlődés. Kutatómunkám is elkezdődik, amint a szabad perceim aránya rohamosan nőni kezd. Vannak terveim az új félévre, remélem lesz belőle valami. Az az elkeserítő, hogy olyan környezetben vagyok, ahol nem tanul körülöttem senki, sőt még engem mernek strébernek nevezni, és le akarnak beszélni a tanulásról. Hát nem vagyok stréber, csak szeretnék valamit teljesíteni, valamit felmutatni, amitől ma több vagyok mint tegnap. Érdekes módon egy emelettel feljebb már tanulnak. Itt nem divat valahogy. Itt a semmittevés meg a pasikhoz dörgölőzés a divat, heti háromszori nagyberúgással megfűszerezve. A normálisak messziről elkerülnek, és ez nagyon fáj. Mintha valami undok taszító erő lenne körülöttem. Ráadásul túlbecsülik a képességeimet, sokkal jobbnak látnak, mint amilyen vagyok. Nekem meg kell felenem ennek a képnek, különben csalódást okozok. Ez idegesít, igen, hogy jobb legyek önmagamnál (tanulásban), nehogy rájöjjenek, nem vagyok én tehetséges semmiben. Kicsit túlhajszolt vagyok, mások nem értenek meg, de nem érdekel. Megint csak azt tudom mondani, nem ismernek. Fogalmuk sincs, ki vagyok. Biztos valami robot, aki tudja az összes létező német szót, és néha feltakarítja a koliszobát, csak úgy, gombnyomásra. Eddig rohadtul szarul éreztem magam, most már olyan vagyok mint egy robot, mindenféle érzelem nélkül. Csak a teljesítmény, csak működni - más semmi. És nem lesz vége addig, míg az utolsó vizsgámat sikeresen le nem tettem.

Otthoni karácsony + vizsgaidőszak

Honlap még egy zh, és mehetek haza. Kőkemény volt ám ez a 3 hét. Megkönnyebbülést érzek, igaz, még csak most kezdődik a vizsgaidőszak. A múlt hetem volt a legrosszabb, délután öttől éjfélig tanulnom/varrnom kellett.
Otthon legalább tudok tanulni, és közeleg a karácsony! Nem tudom, gyerekkorom óta, mikor vártam ennyire a karácsonyt. Az ember teljesen átértékeli az ünnep fogalmát, ha távol van a családjától, szeretteitől. Ha minden napod távol töltöd, olyan helyen, ahol csak félig szeretsz ott lenni, akkor majd megérted, milyen jólesik hazamenni. Egész mást fog jelenteni az "otthon vagyok" kifejezés. Még meglepi ajándékokat is tudtam venni/csinálni. Remélem mindenki örülni fog neki. Most is színes égőkkel kivilágított karácsonyfáról ábrándozok, ahelyett, hogy tanulnék a csecsemős zh-ra. Pedig itt van előttem a füzetem! :) De jó lesz majd hazaérni! Még így is, hogy otthon sajnos tanulnom kell. Végre kiszakadok ebből az embertelen pörgésből.
De miért is jó kiszakadni? Egyrészt iszonyú egészségtelen, hogy nincs állandó napirended, mindig mások, vagy a körülmények mondják meg, mikor fekhetsz le aludni. Otthon akkor alszol, és annyit, amennyit csak akarsz. És nem hordozod egyik napról a másikra a kialvatlanságodat, mint a "kedves" kollégiumban. Otthon nem kérdeznek utána, hogy mit csinálsz, mit tanulsz, miért ezt csinálod és miért nem azt, stb. otthon nyugi van, legalábbis ilyen szempontból. A hallgatói élet gyorsabban pörget, mintha bevennél egy speedet. Csak aztán utána jön a kifáradás, a kétségbeesés. meg jópár kellemetlen testi tünet (pl. úgy fáj a szemed, hogy 2 napig ki se bírod nyitni, fejed fáj, hasad fáj, stb.) Egész félévben félidegenek vettek körül, jó lesz majd végre családtagokat is látni. Ésszerűen fogok tanulni, nem úgy, mint itt. Mert errefelé sajnos az a divat, hogy este fél kilencig semmit nem csinálnak, aztán eszükbe jut, hogy azért csak meg kéne írni azt a beadandót. Rájönnek, hogy este tízkor elég lesz elkezdeni tanulni a másnap reggeli zh-ra. Aztán arra is rájönnek, hogy minél kényelmesebb egyszerűen félredobni az egészet és az ágyban dögleni vagy egy szórakozóhelyen rángatózni. Ilyen otthon nincs, itt se én csináltam így.
Majd meglátjuk, mi lesz otthon, de ennél jobb, azt már most tudom.

érettségiiiiííííí

Szia.
Bocs, az érettségi nevű fertőző betegség miatt ritkán írok. Ez a különös kór elkap minden 12. évfolyamos diákot, aki gimibe vagy szakközépbe jár. Nem tehetünk ellene semmit, a tanárok tanácstalanul gyógyítják a beteget az érettségit fertőtlenítő elnök szeme láttára. Majd az érettségi bizonyítvány kézbe adásával gyógyulttá nyilvánítják a beteget. Na erre várok már három és háromnegyed éve. Szóval június 22-én újra egészséges meberré válok. Adiig is megértéseteket és türelmeteket kérem.