Blogolófében

Csak sulis gépről merek blogolni. Nem szeretném, ha a blogomnak bármi nyoma maradna az otthoni gépemen...
Sok mindennel vádoltak mostanában. Az az egyik, hogy álszent vagyok. Pedig nem vagyok az! Csak mások mások valahogy nem tudnak kiismerni (mondjuk nem tudom miért, nem olyan nehéz). Olyanokat mondanak rólam, amiknek csak a fele igaz, és olyanok mondják, akik sokkal rosszabbak nálam, és ez zavar. Nem vagyok megjátszós, de tényleg. ha azt mondom, hogy szarul érzem magam, az nem csak figyelemfelhívás, hanem tényleg szarul vagyok. nem tudom, mit nem lehet ebben megérteni.
Van még valami. Érzem, hogy meghalnak a szép emlékek. Megszűnnek, elpárolognak, lassan úgy érzem, mintha nem is történt volna velem semmi érdekes a 20 évem alatt. Amire eddig szívesen gondoltam, ami éltetett, ami lelket öntöt belém azt most kezdem elfelejteni. Már nem tudok jókat röhögni a közösen eltöltött perceken. Nem érzek késztetést, hogy rá gondoljak. Először még szörnyű volt, mert emlékek nélkül az ember csak robot, valami biokémia által működtetett gép. most viszont úgy érzem, tiszta lappal indulok. De a rossz emlékek megmaradtak, azok bezzeg kísértenek végig. Hiába kezdek "tiszta lappal", ha az új életem is ugyanolyan lesz, mint a régi. Már nem érdekel a bulizás, szórakozás, semmi. Inkább tanulok, rejtvényt fejtek, 1000 db-os kirakóval kínlódok, igyekszek elviselni másokat.
Nem értem, hogy aki elvesz tőlem 250 Ft-ot, az miért tagadja le, mikor én még 5 Ft-ot is bevallok, pedig az nem is pénz. Hozányúlnak az én cuccaimhoz, nem törődnek vele, hogy lélek van bennük... de majd megszívják. :)
Most örülni kell a biztos helynek, a napsütéses melegnek, a blogolásnak, és minden pótcselekvésnek, ami kitölti az életemet és másokkal is elhiteti, hogy élek még lélek nélkül is.

Otthoni karácsony + vizsgaidőszak

Honlap még egy zh, és mehetek haza. Kőkemény volt ám ez a 3 hét. Megkönnyebbülést érzek, igaz, még csak most kezdődik a vizsgaidőszak. A múlt hetem volt a legrosszabb, délután öttől éjfélig tanulnom/varrnom kellett.
Otthon legalább tudok tanulni, és közeleg a karácsony! Nem tudom, gyerekkorom óta, mikor vártam ennyire a karácsonyt. Az ember teljesen átértékeli az ünnep fogalmát, ha távol van a családjától, szeretteitől. Ha minden napod távol töltöd, olyan helyen, ahol csak félig szeretsz ott lenni, akkor majd megérted, milyen jólesik hazamenni. Egész mást fog jelenteni az "otthon vagyok" kifejezés. Még meglepi ajándékokat is tudtam venni/csinálni. Remélem mindenki örülni fog neki. Most is színes égőkkel kivilágított karácsonyfáról ábrándozok, ahelyett, hogy tanulnék a csecsemős zh-ra. Pedig itt van előttem a füzetem! :) De jó lesz majd hazaérni! Még így is, hogy otthon sajnos tanulnom kell. Végre kiszakadok ebből az embertelen pörgésből.
De miért is jó kiszakadni? Egyrészt iszonyú egészségtelen, hogy nincs állandó napirended, mindig mások, vagy a körülmények mondják meg, mikor fekhetsz le aludni. Otthon akkor alszol, és annyit, amennyit csak akarsz. És nem hordozod egyik napról a másikra a kialvatlanságodat, mint a "kedves" kollégiumban. Otthon nem kérdeznek utána, hogy mit csinálsz, mit tanulsz, miért ezt csinálod és miért nem azt, stb. otthon nyugi van, legalábbis ilyen szempontból. A hallgatói élet gyorsabban pörget, mintha bevennél egy speedet. Csak aztán utána jön a kifáradás, a kétségbeesés. meg jópár kellemetlen testi tünet (pl. úgy fáj a szemed, hogy 2 napig ki se bírod nyitni, fejed fáj, hasad fáj, stb.) Egész félévben félidegenek vettek körül, jó lesz majd végre családtagokat is látni. Ésszerűen fogok tanulni, nem úgy, mint itt. Mert errefelé sajnos az a divat, hogy este fél kilencig semmit nem csinálnak, aztán eszükbe jut, hogy azért csak meg kéne írni azt a beadandót. Rájönnek, hogy este tízkor elég lesz elkezdeni tanulni a másnap reggeli zh-ra. Aztán arra is rájönnek, hogy minél kényelmesebb egyszerűen félredobni az egészet és az ágyban dögleni vagy egy szórakozóhelyen rángatózni. Ilyen otthon nincs, itt se én csináltam így.
Majd meglátjuk, mi lesz otthon, de ennél jobb, azt már most tudom.

Kiüresedett rosszkedv

Vannak normális emberek, akik megörülnek, hogy végre felkapaszkodhattak, mindent elkövetnek hogy ott is maradjanak. A megszerzettt, megbecsült helyen. És van ugye a Violetta, aki valahogy nem hajlandó erőfeszítéseket tenni a talpon maradásáért. De most túllépte önmagát: küzdött. És minek? Végeláthatatlan zh-k, pót zh-k, kényszerszereplések miatt? Nagyon természetes az, hogy már megint ő a leggyengébb, a legrosszabb, legelkeseredettebb, legérdektelenebb? Még sajnos nem jött el az üresség. Ott toporog az elkeseítő felismerés, hogy nem vagyok több hatalmas hibák összességénél. Semmit nem tudok jól csinálni... és ebben az a legdurvább, hogy néha nem is akarok!!! Börtönt csináltam a kollégiumi szobámban- de én csináltam! És mi lesz, ha eljön az unalmas üresség? Mikor már nem gyötör semmiféle önvád, nem találgatom, hogy én most megbolondultam, vagy még nem. Nagyon félek. Mert ismerem magamat, nem tudom visszacsinálni azt amit egy félév, egy év, vagy egy élet alatt jól elszúrtam. És nem is akarom. Javíthatatlan rossz vagyok. Valami hatalmas hiba... ami mindenkinek fájni fog, mindenkinek rossz, de kijavítani már nem lehet.

Vicces mondókák

Annak idején jókat röhögtem ezeken, főleg az elsőn. Remélem, neked is tetszeni fog. :D

Elszaladt a kemence
Teli pogácsával,
Utánament a mester
Minden diákjával.
Nagyot ugrott, nagyon fingott,
Kitörött a lába.
Könyörgött a bírónak,
Tegye kalodába.
Szálka ment a valagába,
Aki aztat kipiszkálja,
Száz forint lesz napszámja.

Elmentem én a szőlőbe,
Szőlőt cspiegetni.
Utánam jött János bácsi
Hátbaveregetni.
Dib, dob, dobogó,
Hajdina lencse,
Haza ne menj este,
Mert fölbök a kecske.
Kecskének van négy lába,
Ötödik a farka,
Farka alatt egy kis likja
Azt is neked tartja.

Nevelőnőgyári bizonytalanság

Bevezetés: nem merek a szokásos, durva, szókimondó stílusomban fogalmazni, mert félek, hogy kirúgnak a suliból. A mi gimnáziumunkban volt már rá példa, hogy kivágtak valakit, mert kitálalt pár kényes dolgot a blogjában. Mit csinálnak velünk a fősulin? Megtanítják a szakmát, az odajáró lélek mehet szociálpedagógusnak, óvónéninek, vagy éppen gondozónőnek. Na jó, de mit csinálnak még? Politikai nézeteket vernek a fejünkbe(!!!), gondosan elbújtatva a tananyag sűrű erdejében. Bár, hogy mennyire sűrű az a bizonyos erdő azt nem tudom. Mert ahol 15 oldalnyi jegyzetünk van, és a kötelező irodalom használhatatlan, ott igencsak megcsonkították azt a szerencsétlen erdőt.
Teljes bizonytalanságban telnek a napjaim. Fel tudok készülni az órákra, vagy nem tudok? Mert nem mindig sikerül jól beosztanom az időmet. Tudok majd aludni legalább 3 órát az éjjel? Esetleg én nem hagyom pihenni a szobatársakat, mert hajnalig bulizok, vagy házit kell írnom? Meg lesz tartva az óra, vagy nem lesz? Elmegyek-e este bulizni, és ha igen, milyen állapotban térek haza? Meg tudok feleni a tanárok elvárásainak? Kell-e még fejlődnöm, és ha igen, mennyit?
Semmi biztos pont nincs se a hétköznapi életemben, se a tanulásban. Nincs napirendem, kollégista vagyok, folyton másokhoz kell igazodnom. A fontoabb dolgokban sajnos senkire nem számíthatok, Mert még nem ismer senki. A sírós-vihogós Violettát már ismerik. Na de a valódi Violettát, aki ÉN vagyok... hát nem tudom. Szerintem senki nem lát belém. Mondjuk lehet, jobb is. :)))) :D :D
Ostoba szerepjáték ez, elvárják hogy reggel 7-től éjjel 2-ig szellemileg totál friss, naprakész, testileg gyors, kipihent állapotban legyek. Különben rám ragasztják, hogy bunkó vagyok. Azt már senki nem fogja észrevenni, hogy micsoda küzdelmek vannak a lelkemben (már ha van olyanom), és a kis fejemben. A teljes magányos bizonytalanság miatt. Mert soha nem tudhatom előre, hogy fog elsülni amibe belevágok. Sikerül vagy nem? Mondjuk egy vizsga. Vagy egy veszekedés? Megharagszanak rám, vagy nem? Megúszom?? Megúszom, ha nem készültem egy órára??? Mentség az hogy rossz kedvem volt??????
Passzív vagyok, nem csinálok én semmit, a dolgok csak úgy hirtelen megtörténnek velem. Tök durva. És ráadásul nem tudom, holnap mi fog következni. Mi lesz velem? Bizalmatlanságom miatt csak magamra számíthatok. Meg amúgy is, vannak doglgok, amiket egyszerűen nem lehet másokkal megbeszélni, mert annyira személyes, és durva is. Meddig megy ez még így? El tudom viselni ezt a kiszámíthatatlan és gyors hangulatingadozást? Mert sokszor boldog vagyok. Igen, így ahogy mondom. 10 perc múlva meg az ellenkezője. Vidám vagyok, 5 perc múlva meg már nagyon-nagyon ideges. Ez van. Ha saját magamat nem tudtam legyőzni, akkor nem lesz belőlem jó gondozónő, de még csak egy jó ember se. Még küzdök. Amíg még előre tudom magam vonszolni, míg el nem fogy az erőm. Sőt, még utána is küzdeni fogok! Csak tudnám mi lesz a vége!!!!!!!!

20 éves lettem :D

Halihó, 20 éve ilyenkor, 1990 április 26-án megkezdődött evilági pályafutásom. :))) Testileg nem öregszem, ha az éveim számát nézzük, akkor nyugodtan elmondhatom: "csak a húszéveseké a világ". Pezsgővel koccintás Veled!!! :))

Suli, és újból itthon

Sajnos múlt héten véget ért a suli. Kár, mert amíg oda jártam, addig senki nem mondhatta rám h haszontalan vagyok. Most meg egész nap itthon tengődök, és egyre szarabbul érzem magam. Nehéz megszokni, hogy nem mehetek már, és nincs egésznapos elfoglaltságot jelentő házitömeg. Én is szerettem oda járni, mert volt mit csinálni, volt miért küzdeni. a hangulat állati jó volt, sokat röhögtem. Igaz, soha nem lehettem én a domináns. pedig mindig törekedtem rá, de nem sikerült. Ráértem egész nap tanulni, annyi időt szántam rá, amennyit csak akartam. A társaim meg jó fejek voltak, igaz sokszor már az agyamra mentek az okoskodásukkal és az értetlenségükkel, de azért hiányoznak. Megint ott vagyok, ahonnan elindultam: se suli, se munka. Nem tudom, mi lesz így velem, de már kezdem magam szarul érezni így céltalanul. Még az a szerencsém, hogy nem hiányoznak a haverok, és nem akarok a neten ismerkedni. Még szeptemberben meggyűlöltem mindenkit, mert irigykedtek rám. Azt hitték, de jó nekem, otthon döglök egész nap. Hát, én nem tudom kinek jó egész áldott nap 4 fal között feküdni és a plafont bámulni. Nekem valahogy rohadtul nem volt jó, de ezt nem fogta fel az irigykedő emberköteg. Állandóan irigyek rám, megszólják, h nyevvizsgáztam, még a pár négyzetméteres rohadt kis panellakásomra is irigykednek. Ezek után nem fogok barátkozni az internetes aljanéppel. A valós személyeknek meg jobb dolguk is van, minthogy velem kínlódjanak. Magyarul jövő héttől ágybanfekvés, plafonbámulás.